![]() EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK |
Turisztikai hírekIntuitív szervezetépítés Balatonfüreden
A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület - mintha csak ráérzett volna a turizmus fejlődésének jövőbeli trendjeire - sok szempontból rendhagyó, s mondhatni kívánatos módon fejlődött, a részletekről Rádóczy Andrea elnök mesél. Teljes cikk Romantikus reformkor - Séta a századok között - művészeti kulturális program - Balatonfüred
Szeptember 24 és 26. között rendezik meg Romantikus reformkor - Séta a századok között programot Balatonfüreden, mely a város történelmi örökségére építő rendezvény.Teljes cikk Nemzetközi szilvalekvárfőző verseny Szatmárcsekén
A hagyományokhoz híven, augusztus 20-én és 21-én immár tizenkettedik alkalommal várják a vendégeket és a részt vevő csapatokat közös lekvárfőzésre, ahol a "végtermék" mellett legalább olyan fontos a jó hangulat, a közös mulatozás. A rendezvény helyszíne a sportpálya szomszédságában lévő Kölcsey Fogadó, ahol százéves fák árnyékában állítják fel a lekvárfőzős sátrakat, és vályogból rakott katlanokban "fő" a lekvár két napon át. Teljes cikk Tó-vidék Fesztivál
Sarud Község Önkormányzata Európai Uniós pályázati forrásból 2010. augusztus 13 és 15 között a sarudi strandon, a Tiszta-tónál hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Tó-vidék Fesztivált.A rendezvény célja felhívni a lakosság és a Tisza-tó turisztikai régióban nyaralók figyelmét a vidéki életmód fenntarthatóságának jelentőségére. Teljes cikk Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - Sport program - Kecskemét
A honvédelmi tárca kiemelt rendezvényeként ismételten lesz Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten, 2010. augusztus 7-én, 8-án, a Repülőbázison. Ez a program az évek során az Európa 5 legnagyobb repülő bemutatóinak egyike, Közép-Európa legszínvonalasabb, leglátogatottabb légi parádéja rangot vívta ki magának.
Teljes cikk V. Határmenti Világzenei Fesztivál - Panyola
Szeretnél az országon belül elutazni egy másik országba? Nyitott vagy rá, hogy megérintsen egy varázslatos hangulat, amelyet már régóta keresel?Akkor itt a helyed! 2010. július 23–24-én Szatmárban, Panyolán a magyar–ukrán–román hármashatár közelében, három hűsítő folyó ölelésében, a Panyolai Elixír bölcsőjében! Teljes cikk Múzeumok Éjszakája - Tiszavasvári június 19.
A Nyíri Mezőség települései számára a 2010-es év egyik legjelentősebb szabadtéri kulturális és gasztronómiai eseménye a IV. Múzeumok Éjszakája - Ízek Kavalkádja Gasztronómiai Fesztivál, amit június 19-én a Vasvári Pál Múzeumban és a Szentmihály téren rendeznek meg Tiszavasváriban. A rendezvény kora délután kezdődik és várhatóan késő éjjel fejeződik be. A múzeum állandó kiállításai mellett június 19-én két új időszaki kiállítás nyitja meg kapuit. Teljes cikk Tatai Sokadalom és Vásár - 2010. június 18-19-20
A 2010. június 18-19-20-án megrendezendő 11. Tatai Sokadalom 2 színpadán színházi, koncert néptánc és táncszínházi produkciókkal nagykoncertekkel, számos családi produkcióval várják a közönséget.Tatai Sokadalom - az országgyűlés 500. évfordulójának jegyében Teljes cikk Borsodi Fonó - Nemzetközi Folklórfesztivál - fesztivál program - Miskolc
A magyar népművészet szépségét és sokszínűségét bemutató fesztivál néptáncbemutatókkal, bor-és pálinkaudvarral, ízes, magyaros ételekkel várja a vendégeket. Az egyedi fesztiválhelyszínen évről évre a hazai zenei élet nagyjai szórakoztatják a közönséget. Fellép Berecz András mesemondó, Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartett, a Paddy and the Rats, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, a Folk Error, a nap végén pedig a Duvo zenekar Teljes cikk Lovas táborok - lovas program - Ópusztaszer
Lovas oktatótáborainkban a vendégek igényes, több forrásból táplálkozó tudásanyagot sajátíthatnak el biztonságos körülmények között. A tábor folyamán megismerhetnek egy különleges lófajtát az Akhal Tekét.
Teljes cikk |
| ||||||
| hely i PIAC on-line piacközpont | www.helyipiac.hu | Copyright 2009 Pál Rudolf ötletgazda | Design by kszaby |